Nullszaldós lehet jövőre a Dunaferr

Napi Online
A Dunaferr Rt. 13,8 milliárd forint veszteséget kénytelen elkönyvelni az idén. A cégcsoport szeptemberben 140 millió forint nyereséget produkált. Az igazgatóság pénteki ülésén kisebb módosításokkal elfogadta a vállalatcsoport stabilizációs tervét, amely szerint 2003-2004-ben már megbízhatóan nullszaldós lesz a dunaújvárosi társaság.

Döntöttek arról, hogy meg kell kezdeni a Dunaferr Acélművek Kft. beolvadásának előkészítését a részvénytársaságba; ezzel összefüggésben november 29-re rendkívüli közgyűlést hívtak össze. Az igazgatósági ülésen tájékoztató hangzott el a Dunaferr-csoport működésének stabilizálásához rövid távon szükséges intézkedések végrehajtásáról, a pénzügyi válságkezelés még szükséges lépéseiről.

A szeptember 27-én felfüggesztett közgyűlés folytatásaként ugyancsak pénteken tartott rendkívüli közgyűlés elfogadta a Dunaferr stabilizációs és fejlesztési koncepciójáról, a szervezet és a működés optimalizálásáról készített anyagot. A dokumentumot azzal a módosítással fogadták el, hogy - az előterjesztéshez kapcsolódóan - állami acélipari koncepció kialakítása jelenleg nem aktuális.

Az előterjesztés egyértelművé teszi, hogy a Dunaferr válsághelyzetben van, de megfelelő kezelés esetén lehetőség nyílik a megújulásra. A közgyűlés a Dunaferr Rt. tulajdonában levő üzletrészek, ingatlanok értékesítésével - a közgyűlés hatáskörébe tartozó szerződések jóváhagyásával - kapcsolatos kérdések tárgyalását későbbre halasztotta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31