Az ügy még az 1999 előtti évekre, Jacques Santer elnökségének idejére nyúlik vissza, amikor a nyomda elnyert egy megbízást a Bizottság technikai ellátó hivatalától (TAO). A szerződés a Leonardo szakmai oktatási program nyomtatványainak elkészítéséről szólt. A nyomtatványok leszállítását követően a nyomda a projekt irányításával megbízott TAO-hoz nyújtotta be a számlát.
A TAO-nál időközben különböző rendellenességeket fedeztek fel, csalás gyanúja ügyében is vizsgálat indult, majd a külön gazdálkodó szervként működő háttérintézmény egyszerűen csődbe ment. A nyomda munkáját mindmáig senki sem fizette ki, ezért 2001 májusában károsultként panaszt emelt az európai ombudsmannál.
A cég szerint a Bizottság fizetésköteles, hiszen jóváhagyta, használta a nevében rendelt és leszállított nyomtatványokat. Az ombudsman által kezdeményezett vizsgálatra az EU kormánya állásfoglalásban válaszolt. Eszerint az Európai Bizottság nem állt szerződéses kapcsolatban a panaszossal, így nem hibáztatható a kialakult helyzetért, amelybe a belga nyomda jutott.
Az ombudsman nem fogadta el a magyarázatot. Jacob Söderman úgy véli, a kialakult helyzetért a Bizottságot terheli felelősség, ugyanis a vezető testület - bár tudott a rendellenességekről - nem intézkedett azonnal. A nyomda egyik szóvivője szerint elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a TAO körüli, általa már ismert rendellenességek dacára további szerződések megkötését engedélyezte.
Az Európai Bizottság egyik szóvivője szerint a bevezetendő reformintézkedések jóvoltából elkerülhetővé válnak az ehhez hasonló helyzetek. A jövőben ugyanis a Bizottság képviselője felügyeli majd az Európai Bizottsággal közösen dolgozó külső cégeket, s így a testület közvetlen, jogilag is egyértelműen számon kérhető "menedzseri felelősséget" vállal.