Judit
3 °C
7 °C

Szigorúbb vállalatirányítást akar az EU

Napi Online
2002.11.05. 10:01
Az igazgatótanácsi tagok felelősségének növelése és a vezetői javadalmazások nyilvánossá tétele is szerepel abban a javaslatcsomagban, amelyet az EU brüsszeli bizottsága által felkért szakemberek állítottak össze a vállalatirányítás javítása tárgyában. Az EU pénzügyminiszterei ma tekintik át először a dokumentumot.

A Reuters által megszerzett jelentés szerint EU-szintű jogszabályban kellene rögzíteni, hogy a társaságok igazgatótanácsai közösen felelősek a pénzügyi és a fontosabb nem pénzügyi jelentések hitelességéért. A szakértői csoport azt javasolja továbbá, hogy a társaságoknál - a visszaélések és botrányok lehetőségét csökkentendő - erősítsék a végrehajtói jogkörrel nem rendelkező független igazgatók és felügyelőbizottsági tagok szerepét.

A javadalmazást illetően a csoport külön indítványokat is megfogalmaz, szorgalmazva, hogy a társaságok kötelezően hozzák nyilvánosságra mind ennek politikáját, mind az egyes vezetők díjazását, az igazgatóknak szóló részvényopciós programokhoz pedig kérjék ki a részvényesek jóváhagyását. A javaslatok értelmében korlátozni kell a főként Olaszországban és Franciaországban elterjedt tulajdonosi piramisok létrehozását; a csoport megtiltaná az olyan holdingcégek tőzsdei jegyzését, amelyek fő vagyonát egy másik tőzsdei társaság részvényei alkotják.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?