A jegybank nem változtatott az alapkamaton

MTI
A Monetáris Tanács hétfői ülésén nem módosította a jegybanki alapkamatláb 9,5 százalékos szintjét - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank az MTI-t.

A Monetáris Tanács megvitatta és elfogadta "Jelentés az infláció alakulásáról" című kiadványt, amelyet november 19-én publikál az MNB.

A Monetáris Tanács közleménye szerint fegyelmezett bérpálya és a fiskális szigorítás mellett az elmúlt hónap átlagárfolyamának és olajárának fennmaradását egyaránt feltételező inflációs előrejelzés 2003. decemberére a még elfogadható 4,5 százalékos inflációs szint körül alakul (4,6 százalék), 2004-ben pedig a célsáv felső tartományába esik (4,2 százalék).

A jövő évben az infláció növekedése irányába mutató kockázatok vannak túlsúlyban, ami elsősorban a bérek alakulását övező bizonytalanságnak tudható be.

A Monetáris Tanács megítélése szerint az inflációs kockázatok magasak. A monetáris kondíciók elmúlt napokban tapasztalt szigorodása csökkenti ugyan a célnál magasabb infláció kialakulásának valószínűségét, a Monetáris Tanács megítélése szerint ugyanakkor most nincs lehetőség a monetáris kondíciók lazítására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája