Lemondatták fizetéséről az egyik svéd minisztert

euractiv.hu
A svéd közvélemény több héten át keményen bírálta Jan O Karlssont amiatt, hogy két fizetést is felvesz, a politikus ezért úgy döntött, lemond a svéd szociáldemokrata kormány bevándorlási, menekültügyi és fejlesztési miniszteri tisztségért járó javadalmazásról. Miniszteri fizetése mellett Jan O Karlsson az EU-számvevőszék nyugalmazott elnökének járó pénzügyi juttatást is élvezi.

Karlsson a közvélemény nyomására és Göran Persson miniszterelnökkel folytatott egyórás beszélgetését követően döntött úgy, hogy miniszteri fizetését - amely számvevőszéki elnöki nyugdíjnak körülbelül a felét teszi ki - az Olof Palme Alapítványnak ajánlja fel. Göran Persson svéd kormányfő elismerte, hogy miniszterének törvényes joga van mindkét jövedelemhez, tehát a miniszter döntését kizárólag erkölcsi alapon lehetett kezdeményezni.

Az EU számvevőszéke három éven át átmeneti nyugdíjat fizet volt tagjainak. Ez havi 8800 euró (2.150.000 forint) nettó jövedelmet jelent. Az intézmény jelenlegi elnöke, Juan Manuel Fabra Vallés levélben tájékoztatta a svéd hatóságokat arról, hogy nem áll módjukban leállítani az ideiglenes járadék kifizetését. A számvevőszék jogi osztálya ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy ezek az átmeneti jellegű kifizetések "a közérdek biztonságát célzó rendszer részét képezik".

A számvevőszék azért fizeti nyugalmazott tagjait, hogy azok visszavonulásukat követően is lojálisak maradjanak az európai intézményhez. Az indoklás viszont újabb dilemma megfogalmazásához vezetett: a svédek most már abban kezdenek kételkedni, hogy a számvevőszékhez hűséges miniszter ilyen körülmények között teljesen lojális-e a svéd államhoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája