Ismét nyereséges a japán NTT telefontársaság

MTI
Nem sok jót ígértek a japán gazdaságnak hétfőn az NTT telefontársaság eredményei: az egykori állami monopólium ismét nyereséges lett, de ezt csak a dolgozók bérén spórolva érte el, csökkenő bevételei pedig további nehézségekre utaltak.

A világ legnagyobb forgalmú távközlési vállalata, a japán NTT a szeptemberrel zárult első üzleti félévét 33,16 milliárd jenes csoportszintű nyereséggel végezte, az egy évvel korábbi 232,07 milliárd jenes veszteség helyett. Ezt főleg úgy érték el, hogy százezer alkalmazottat alacsonyabb bérű állásokba helyeztek át a körzeti egységeknél.

Egész évre 205 milliárd nettó nyereséget várnak, a tavasszal jósolt 361 milliárd helyett. Az előző üzleti évben 812,17 milliárd jen volt az NTT nettó vesztesége, a legnagyobb a cégcsoport történetében.

A működési eredmény 143 százalékkal 823,25 milliárd jenre javult. Egész évre, vagyis az üzleti év márciusi végéig, 0,6 százalékos csökkenésre számítanak a csoportnál.

Az NTT értékesítése azonban 1,7 százalékkal 5,37 billió jenre csökkent, mert továbbra is erős volt a verseny a vezetékes szolgáltatásban, és a mobiltelefon-részleg bevétele lassabban nőtt, mint egy évvel korábban. Az NTT 1985-ös privatizálása óta először fordult elő, hogy a bevétel csökkent csoportszinten.

Az NTT DoCoMo mobilszolgáltató bevétele, korábbi jelentés szerint, 1,9 százalékkal nőtt a második üzleti félévben az egy évvel korábbihoz képest, amikor még 17,8 százalékkal nőtt a bevétele.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25