A dánok 58 százaléka európárti

euractiv.hu
Rekordarányú az európai monetáris unió (EMU) támogatottsága Dániában, derül ki a Jyllands Posten dán napilapban közzétett közvélemény-kutatási adatokból. A felmérés azt mutatja, hogy a dánok 58 százaléka támogatja az ország csatlakozását az eurórégióhoz. Az egységes európai pénznem bevezetésének ellenzői 33 százalékot képviselnek, s a megkérdezetteknek csupán 9 százaléka határozatlan a kérdésben. Az euró bevezetésének ilyen nagy arányú támogatottsága arra késztette a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták Európa-ügyi szóvivőjét, hogy referendumot szorgalmazzon az Európai Unióval kapcsolatos témakörökben: az egységes európai pénznem bevezetése, a védelem, az igazságügy, a belügy és uniós állampolgárság (konkrétan később megfogalmazandó) kérdéseiben. A dán szociáldemokraták azt szeretnék, ha a svédek euró-népszavazásával nagyjából azonos időben, valamikor 2003-ban sor kerülne a dán referendumra is.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32