Az első kilenc hónapoban 12,5 százalékkal nőttek a reálkeresetek

MTI
Az első kilenc hónapban a bruttó nominális átlagkereset 18,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,6 százalékkal, a reálkereset - 5,4 százalékos infláció mellett - 12,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH közleménye szerint 2002 január-szeptemberben a nemzetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál, valamint a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, közel annyian, mint az előző év azonos időszakában.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 18,3 százalékkal nőtt a bázishoz képest. Ezen belül a versenyszférát 14 százalékos, a költségvetést 29,3 százalékos keresetemelkedés jellemezte.

Ez utóbbi magas ütemet a tavaly év közben történt központi intézkedések áthúzódó hatása, valamint az idei illetményemelés magyarázza (a minimálbér 40-ről 50 ezer forintra történő emelése, a köztisztviselők 7, a hivatásos katonák 50-70 százalékos illetményemelése, valamint szeptember hónaptól a közalkalmazottak 50 százalékos alapbéremelése) magyarázza a KSH szerint.

Emellett az alkalmazotti adókedvezmény szeptembertől havi 3.000 forintról 9.000 forintra történő emelése miatt január-szeptemberben a nettó átlagkereset 18,6 százalékos növekedési üteme meghaladta a bruttó átlagkeresetét.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 2002. január-szeptemberben 115.200 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 81.600 forint, a szellemieké 157.600 forint.

A versenyszférában dolgozók átlagosan 112.700 forintot, ezen belül a fizikaiak 81.700 forintot, a szellemiek pedig 176.100 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 122.000 forintot, ezen belül a fizikaiak 82.200 forintot, a szellemiek 138.500 forintot kerestek az első kilenc hónapban.

A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem ebben az időszakban 120.000 forint volt, 17,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A munkajövedelem kereseten felüli része január-szeptemberben munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04