Jó üzlet a börtön

MTI
A terrortól való félelem és a börtönök őrzése sokat javított a dániai székhelyű Group 4 Falck eredményén: nettó nyeresége a szeptemberrel zárult három hónap alatt 492 millió dán koronára (66,5 millió dollár) emelkedett, ami 35 százalékkal haladja meg a tavalyit, míg a forgalom 51 százalékkal múlta felül a 2001-es azonos időszakét, és 23,3 milliárd koronát ért el.

A világ több mint 80 országában mintegy 230 ezer alkalmazottal dolgozó cég volt az úttörője Nagy-Britanniában a börtönök magánkezelésbe adásának, s ma már az őrszolgálatok adják bevételének 58 százalékát. A szigetországban már nincs is jelentős vetélytársa, amióta a közelmúltban 573 millió dollárért megvette a második legnagyobb amerikai biztonsági csoportot, a Wackenhut Correctionst, annak brit leányvállalatával, a Premierrel együtt.

A Wackenhut több mint ötven börtönt, elmegyógyintézetet, menekülttábort igazgat Észak-Amerikában, Európában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában. A Group 4 - amely felvásárolta a legnagyobb izraeli biztonsági céget, a Hashmirát is - nem akarja mindegyiket megtartani. Így például vevőt keres az ausztráliai Woomera menedékes központjára, ahol idén a menekültjogért folyamodó, főleg afgán és iraki állampolgárok közül többen a körülmények elleni tiltakozásul összevarrták ajkukat, és a szögesdrótkerítésre vetették magukat.

A dán anyavállalat egyik fő tevékenységének számító börtönüzemeltetés iránt a magyarországi cég is érdeklődne, ha lehetségessé válna, hogy a magyar állami börtönöket magánvállalkozások őrizzék - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Kecskeméti Sándor, a Group 4 Securitas Kft. ügyvezető igazgatója.

A magyarországi Group 4 cégcsoport árbevétele az év végére várhatóan meghaladja a tízmilliárd forintot, az adózás előtti eredménye pedig az egymilliárdot. Ez az eredmény mintegy 10 százalékos bővülést jelent a tavalyihoz képest.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25