Az IMF szerint Európa gazdasági kilátásai nem kecsegtetőek
Míg mindenki a kissé lemaradó Európát, Japánt és Egyesült Államokat figyeli, addig a "kis ipari nemzetek" gazdasága csendben ível felfelé. A gazdaság fellendítését célzó intézkedésekre szólítja fel Európát és Japánt a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Anne Krueger, az IMF első vezérigazgató-helyettese ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy Európa gazdasági kilátásai nem túlságosan kecsegtetőek. Az IMF erős meggyőződéssel szorgalmazza Európa és Japán gazdasági fellendülésének gyorsítását, ami a világgazdaság szempontjából is előnyökkel járna, sőt az Egyesült Államok javát is szolgálná, nyilatkozta a Daily Timesnak Anne Krueger. A gazdasági szakértő nem pontosította, hogy Európa országainak és Japánnak konkrétan milyen jellegű intézkedéseket kellene foganatosítania. Anne Kruger továbbá elmondta, hogy míg a világ Japán, az Egyesült Államok és Európa gazdasági fejlődését követi figyelemmel, addig a háttérben lévő gazdaságok észrevétlenül virágoznak. Itt főként az olyan "kisebb ipari nemzeteket" említette, mint például Kanada vagy Ausztrália, amelyek az adatok szerint látványos gazdasági fejlődésgörbét produkálnak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37