Egyelőre nincs jelentkező a BCR-re

MTI
A hétvégén lejár a legújabb határidő a legnagyobb román kereskedelmi bank, a BCR (Banca Comerciala Romana) magánosításában a szándéklevelek beadására, de még semmi jele, hogy lennének érdeklődők. A korábbi meghirdetéskor a román kormány elégedetlen volt a pályázókkal. A BCR többségére kiírt előző pályázatra szeptemberben csak a francia Eulia pénzintézet, valamint a HypoVereinsbank csoporthoz tartozó Bank Austria Creditanstalt és a magyar OTP Bank konzorciuma adott be szándéknyilatkozatot. Jó hónapnyi tétovázás után a román kormány úgy döntött, hogy az összes jelentkezőt elutasítja, és új pályázatot írnak ki. A hivatalos indoklás szerint egyetlen pályázó sem felelt meg a román törvények által támasztott követelményeknek. A legutóbbi döntés szerint a legnagyobb román kereskedelmi bank privatizációját 2003. július végéig kell befejezni. Ez a harmadik határidő azóta, hogy Bukarestben bejelentették a BCR magánosítását. A német HypoVereinsbanknál - a Bank Austria Creditanstalt anyabankjánál - csütörtökön azt mondták, hogy még vizsgálják a helyzetet, de nem döntötték el, pályáznak-e ismét. Az OTP-nél korábban nem zárták ki az újabb pályázatot, habár más lehetőségeket vizsgálnak Romániában. Az elemzők csütörtökön azt is fölvetették, hogy a román kormány esetleg meghosszabbítja a mostani pályázat határidejét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19