Hosszú távon 45 ezer fő elbocsátását tervezi a France Télécom

MTI
Sajtóértesülések szerint a súlyosan eladósodott francia távközlési vállalat, a France Télécom (FT) hosszú távon 45 ezer fővel tervezi csökkenteni alkalmazotti létszámát. Az állami vállalat az elkövetkező három évben 20 ezer főt bocsát el - írja a Le Figaro csütörtöki száma. 2001-ben a France Télécom 122 ezer főt foglalkoztatott. Thierry Breton, a FT új vezérigazgatója december negyedikén terjeszti elő szanálási tervét. A Le Monde értesülése szerint az igazgató kilencmilliárd eurós állami tőkeinjekcióra számít, mely lehetővé tenné a 70 milliárd eurós adóssághegy alatt nyögő konszern tőkeemelésének jövő évre történő halasztását. A tőkeinjekció révén 2003-ban törleszthető lenne az esedékes 15 milliárd adósság egy része. A brüsszeli versenyhatóságnak azonban erre még áldását kell adnia. Az engedély megszerzése érdekében az 54,5 százalékos tulajdonrészt birtokló francia állam egy újonnan létesítendő ipari- és kereskedelmi holdingnak tervezi átadni pakettjét. Ezen utóbbi értesüléseket sem a France Télécom, sem a pénzügyminisztérium nem erősítette meg. Párizsi szakértők véleménye szerint Brüsszel elfogadhatónak tartja a fenti konstrukciót abban az esetben, ha a France Télécom egyúttal megválik külföldi érdekeltségeitől. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy szerdán a FT bejelentette a görög Mobilfunk 10,8 százalékos pakettjének az értékesítését a Vodafone brit mobilszolgáltatónak 290 millió euróért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31