Járai szerint jövőre 4,5 százalék alá mehet az infláció

MTI
A korábbi fél százalékpontos kamatcsökkentést követően jelenleg megfelelőek a monetáris kondíciók - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki kedden Párizsban részt vett egy konferencián. A jegybankelnök szerint továbbra is érzékelhetőek ugyan a jövő évi inflációs célkitűzéssel kapcsolatos kockázatok, de 2003 végére az egy évre visszatekintő fogyasztói áremelkedés 4,5 százalék alá kerülhet, így teljesülhet a célkitűzés.

Járai Zsigmond kifejtette: a jövő évi inflációval kapcsolatban két területen jelentkeznek a kockázatok. Egyrészt a bérkiáramlás gyorsabb, mint amennyit a termelékenységalakulás lehetővé tenne. Ezen a téren az elmúlt napokban megkötött bérmegállapodás sem javított lényegesen a helyzeten. Az infláció szempontjából lényegesen kedvezőbb lett volna, ha a kormány javaslata érvényesül a jövő évi bérajánlásban, vagyis a versenyszférában a nominális béremelkedés nem lehetne nagyobb 3-4,5 százaléknál. Ezzel szemben a létrejött megállapodás 4,5 százalékos reálbér-emelkedést tesz lehetővé. Továbbra is számottevő a költségvetés keresletnövelő hatása. Ugyanakkor az erős forint kedvezően hat a jövő évi inflációra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19