Az Euroweb 1,5 milliárd forintos bevételt ért el idén

MTI
Az EuroWeb Internet Szolgáltató Rt. az előző évi 1,2 milliárd forintról 1,5 milliárd forintra növelte árbevételét a 2002-ben - mondta a cég szerdai sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezérigazgató. Közölte, hogy a társaság 2002-ben a 2001-hez hasonló 100 millió forint feletti pénzügyi eredményt (EBITDA) ér el, 2003-ban pedig árbevételét 2 milliárd forintra, eredményét 150-200 millió forintra akarja növelni. Szalay-Bobrovniczky hozzátette: az EuroWeb anyavállalat, a magyar internetes piacon szinte egyedüliként, adózott eredmény szintjén is nyereséges. Emellett a cégcsoport - amelynek március óta van a tulajdonában a legnagyobb magyarországi ingyenes internetszolgáltató, a Freestart Rt. - önfinanszírozó. A sajtótájékoztatón bemutatták az úgynevezett "adómentes ADSL" szolgáltatást, amely a személyi jövedelemadóra vonatkozó törvény 2003.január 1-tol életbe lépő módosítására épül. Olyan vállalatoknak kínálják ezt, amelyek élni akarnak a törvénymódosítás nyújtotta lehetőséggel és adómentes Internet hozzáférést akarnak biztosítani dolgozóiknak. Horváth Szabolcs lakossági üzletág igazgató elmondta, az Euroweb 2003-ban jelentős árbevétel növekedést vár a Neophone kártyától, ami idén az árbevétel 20 százalékát adta. A Neophone előrefizetett kártya a lakosságnak kínál a vezetékes szolgáltatók árainál kedvezőbb tarifájú telefonálási lehetoséget. A 2002 elején bevezetett Neophone használóinak száma folyamatosan nő, a cég eddig 100 ezer kártyát értékesített partnerein keresztül, jelenleg 40 ezren használják, az idén eddig 6 millió percet telefonálva. Elmondta: a Neophone-t 2003-ban szeretnék alkalmassá tenni előrefizetett Internet hozzáférésre is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25