Meghosszabbíthatják az INA-pályázatok benyújtási határidejét

MTI
Január végéig meghosszabbíthatják a kötelező érvényű ajánlatok benyújtásájnak határidejét a horvát INA olaj- és gázipari társaság privatizációs pályázatán, több időt hagyva a magyar, az orosz és az osztrák pályázóknak - mondta pénteken egy horvát kormányilletékes. Az eredeti végső benyújtási határidő december 18-án járna le. A név nélkül nyilatkozó tisztviselő a Reutersnek azt mondta: a gazdasági minisztériumban fontolóra vett, január 22-ig szóló meghosszabbítás fő célja az lenne, hogy a három jelentkezőnek - a Mol Rt.-nek, az orosz Rosznyeftnek és az osztrák OMV-nak - legyen még ideje tanulmányozni az INA felülvizsgált ötéves üzleti tervét, amely decemberben készül el. Más forrás szerint az INA magánosításának üteme és módja feletti, a kormánykoalíció pártjai között folyó politikai vita is ok lehet az esetleges halasztásra. A hét elején az INA közölte, hogy földgázra bukkant három szíriai mezőn, s jóllehet a gázkészlet mérete még nem ismert, szakértők első becslései szerint a feltárt földgázkincs elég nagy a kereskedelmi kitermelés megkezdéséhez, s ez növelheti a legnagyobb horvát vállalat értékét még a privatizáció előtt. A privatizációs ügylet két tanácsadója, a PricewaterhouseCoopers és a Deutsche Bank korábbi becslése szerint az INA értéke 1,2-1,8 milliárd euró. A horvát kormány a cégből 25 százaléknyit, és még egy részvényt tervez értékesíteni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31