Lengyelország hazánkhoz hasonló adókedvezményeket kér befektetőinek az EU-tól

MTI
Ha megerősítést nyer, hogy Magyarország Lengyelországnál kedvezőbb elbánásban részesült a külföldi nagybefektetők adókedvezményeit illetően az Európai Unió részéről, Lengyelország a maga számára is ugyanezeket a jobb feltételeket fogja követelni - közölte Jacek Piechota lengyel gazdasági miniszter.

Lengyelország azzal a kikötéssel zárta le nemrég a csatlakozási tárgyalások versenyfejezetét, hogy nem kaphat rosszabb feltételeket, mint amilyeneket a többi tagjelöltnek ajánlanak. A lengyel sajtó - meg nem erősített értesülésekről írva - azt jelentette, hogy a magyarok az elmúlt pénteken jobb feltételeket kaptak, mint amilyenekben korábban az EU Lengyelországgal megállapodott.

Magyarországon, lengyel sajtójelentések szerint, 48 külföldi nagybefektető kaphat EU-konform, vagyis a beruházás értékével korlátozott adókedvezményt, de a kedvezményeket csak 2003. január elsejétől kezdik halmozottan számítani a beruházás értékéhez képest - jóllehet a kedvezmények 0997 óta járnak -, míg Lengyelország esetében a számítás kezdő időpontja 2001. január elseje.

A lengyel tárgyalóküldöttség november 20-án fogadta el ezt a számítási módot, miután hónapokig sikertelenül küzdött a kedvezőbb későbbi időpontért, amelynek révén gyakorlatilag több adókedvezmény fér az EU-konform keretek közé.

A lengyel kormány az elmúlt szombaton rendkívüli ülésen tekintette át a csatlakozási tárgyalások eddigi eredményeit és a még hátralévő szakaszban alkalmazandó stratégiát. Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminiszter az ülés után nyilatkozva azt mondta, hogy Magyarország mintájára Lengyelország is kérni fogja az időpont megváltoztatását, amelytől kezdve a külföldi nagybefektetők kedvezményeit beszámítják a beruházások értékéhez képest.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32