Kiírták a bolgár DSK Bank hivatalos pályázatát
A bolgár kormány hétfőn hivatalosan megnyitotta a pályázatot az ország második bankja, a DSK Bank eladására. A jelentkezőknek január 27-ig kell megtenniük nem kötelező ajánlatukat. A pénzintézet eladásából 200 millió euró bevételt remélnek. A The Financial Timesban is megjelent kiírás szerint a bank legalább 80 százalékára keresnek vevőt, de lehetőleg 100 százalékban szeretnék eladni. Bulgária utolsó nagy bankértékesítése a várakozások szerint vonzza majd az európai érdeklődőket. Eddig a magyar OTP Bank jelezte érdeklődését, de a bolgár pénzügyminisztériumban közölték, hogy az osztrák Erste Bank ajánlatát is várják. A DSK a 28 hazai és hét külföldi bank sorában nagyságra a második Bulgáriában, június végén 828 millió dollárnak megfelelő mérlegfőösszeggel, 25 százalékkal nagyobbal, mint tavaly június végén. A DSK tiszta nyeresége 12,5 millió dollárnak felelt meg az első félévben, a tavalyi első félévi 6 millió dollár helyett. Egész évre is a tiszta nyereség megkétszereződését várják. A bankprivatizáció befejezésére az IMF-fel kötött keretmegállapodás sürgeti a bolgár kormányt. A nagyságra negyedik pénzintézetet, a Biochim Bankot júliusban adták el a német HypoVereinsbankhoz tartozó Bank Austriának, 82,5 millió euróért, a kikiáltási ár csaknem kétszereséért.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32