A Telefónica tízezer fős létszámcsökkentést tervez
A vezető spanyol távközlési vállalat, a volt monopolszolgáltató Telefónica SA, lapjelentések szerint, jövőre spanyolországi kirendeltségeinél jelentős létszámcsökkentést tervez: szakszervezeti becslések szerint a cég a jelenleg 40 ezer munkatársa közül több mint 10 ezret készül elbocsátani. Az El Mundo híre szerint a távközlési konszern ezzel a lépéssel a dolgozókkal megállapodott menetrendet követi. A Telefónica idei kilenchavi veszteségei meghaladják az 5 milliárd eurót, és bevételei is jelentősen csökkentek. Elsősorban latin-amerikai érdekeltségei halmozták a veszteségeket az ottani valuták árfolyamcsökkenése miatt. Tavaly háromnegyedévkor a társaság még 1,6 milliárd eurós nyereséget jelentett. Az idei hatalmas veszteséget több - részben a harmadik generációs mobilüzletben érdekelt - vállalkozás leírása is magyarázza. A vállalatnak a harmadik negyedévben 538 millió eurós tiszta nyeresége képződött, 21,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de ez nagyrészt a Telefónica vezetékes telefonszolgáltatási üzletét érintő adókedvezményeknek tulajdonítható. A bevételek 7 százalékkal maradtak el kilenc hónap után a tavalyi első kilenchavitól, 21,47 milliárd eurót érve el. Az előfizetők száma az összes piacon 6 százalékkal, 77,2 millióra nőtt, Spanyolországban pedig 13 százalékkal.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37