Brüsszel a dohánytermesztés feladását szorgalmazza

Napi Online
A dohánytermelők támogatást kapnak az Európai Unióban, ha más növények termesztésére állnak át vagy más tevékenységbe vágnak bele - döntött a brüsszeli bizottság. Az erre vállalkozók a jövő évtől kezdődően az átállási költségek 75-100 százalékának megfelelő támogatást, maximum 300 ezer eurót kapnak.

A támogatás finanszírozására a dohánytermelőknek fizetett minőségi felárból idén és jövőre 2, illetve 3 százalékot elvonnak. Az így keletkező 18, majd 27 millió euró felét az átállás támogatására fordítják, a másik felét dohányzásellenes kampányokra. Franz Fischler, a brüsszeli bizottság illetékese szerint az új szabályozás mintegy 130 ezer munkahelyet érinthet.

Néhány dohánytermesztő térségben nincs alternatívája a tevékenységnek, ezért van szükség arra, hogy az érintettek segítséget kapjanak - nyilatkozta Fischler. Az EU tagállamaiban 2000-ben 338 658 tonna nyersdohányt állítottak elő, a két fő termelő Olaszország és Görögország.

Magyarországon nem lehet számítani arra, hogy az uniós jogszabály hatására felhagynak a dohánytermesztéssel vagy a majdani támogatást megcélozva hozzákezdenek ehhez a tevékenységhez, hogy később az EU-ban abbahagyják - mondta a Napi Gazdaságnak Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke.

Hozzátette azonban, hogy megfelelő támogatás hiányában a magyar dohánytermesztők ma nem versenyképesek az EU-beliekkel. A magyarországi gyárak jelenleg az uniós árszintnél magasabb áron veszik át a dohányt, ennek azonban a csatlakozással vége szakad, át kell állni tehát a közösségi támogatások fogadására, illetve olyan rendszert kell kialakítani, amely a magyarországi termelők versenyképességét biztosítja.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32