Az Iposz egyeztetést szorgalmaz az erős forint ügyében

MTI
Az Iposz azt kéri, hogy a gazdaság szereplői, a jegybanktanács és a kormány képviselői közösen találjanak megoldást az erős forint miatt a gazdaságban bekövetkezett negatív jelenségek orvoslására. Kassai Róbert, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) alelnöke szerdán az MTI-nek elmondta, hogy az Iposz tagjai közül leginkább a beszállítókat és a főként kivitelre termelőket érinti hátrányosan a forint erősödése. Elmondta, hogy az erős forint miatt drágulnak a magyarországi szolgáltatások, ami kedvezőtlenül hat a turizmusra is. Az erős forint nem kedvez a beruházások növekedésének sem, illetve az itt lévő külföldi cégek foglalkoztatási szintjét is negatívan befolyásolja. Kassai Róbert hangsúlyozta, hogy az Iposz az erős forint kérdését nemzetgazdasági szempontból és nem a jegybanktörvény szemszögéből ítéli meg. Hozzátette: az infláció növekedése senkinek sem jó, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a hét maastrichti kritériumot az EU-ban is mindössze Luxemburg tudja teljesíteni maradéktalanul.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája