Dunaferr-demonstráció az ÁPV Rt. előtt
A Dunaferr 8.500 munkavállalója azt követeli, hogy a cégben az állami tulajdon a privatizáció után is meghatározó maradjon - mondta Bálint Mihály, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetségének elnöke az ÁPV Rt. székháza előtt megtartott demonstráción csütörtökön Budapesten. A mintegy 16 ezer aláírást tartalmazó petíciójukat Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatósága elnökének nevében Vásárhelyi István elnökhelyettes vette át. Bálint Mihály közölte: azért demonstráltak, hogy a döntéshozók vegyék figyelembe javaslataikat és tartsák be korábban tett ígéretüket, hogy nem értékesítik a teljes céget, legfeljebb annak 25 százalékát. Vásárhelyi István elmondta: tudomása szerint még karácsony előtt dönt a kormány a Dunaferr sorsáról. Bálint Mihály elmondta: a Dunaferr bértárgyalásai munkáltatói javaslatra mindaddig szünetelnek, amíg a Dunaferrel kapcsolatos kormánydöntés meg nem születik. Utalt arra, hogy az ÁPV Rt. októberben készített koncepciója szerint a társaság 100 százalékát értékesítenék, ami ellent mond Medgyessy Péter miniszterelnök 2002 februárjában, még a választási ciklus alatt tett ígéretének, ami szerint, ha győz az MSZP, akkor 25 százalék + 1 szavazatot értékesítenek a társaságból. Az MTI szerdán közzétett közleménye szerint az U.S.Steel amerikai acélóriás - melynek meghatározó részesedése van a térség acéliparában is - bejelentette érdeklődését a Dunaferr megvásárlására.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32