Az Electrolux további gyártókapacitást hoz Magyarországra

MTI
Spanyolországi hűtőszekrénygyártó kapacitásának egy részét magyarországi termelőegységébe helyezi át a svéd Electrolux-csoport.

A beruházás annak a két évre szóló racionalizálási programnak a része, amelynek beindításáról a cég legfelső vezetése december 13-án döntött - tájékoztatta Takács János a jászberényi Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója kedden az MTI-t.

A svéd multinacionális cég magyar vállalatának első embere elmondta: az Electrolux-csoport 2003 és 2005 között 23 millió eurós ráfordítással valósítja majd meg racionalizálási-átszervezési programot. A 23 millió euró megtérülését két év alatt valószínűsítik.

A program során úgynevezett termékplatformokat alakítanak ki, ennek lényege, hogy az azonos konstrukciójú termékeket egy gyárban fogják előállítani. Így 2003-ban a spanyolországi Fuenmayorból Jászberénybe telepítik a 55 centiméteres szélességű kombinált hűtőgépek gyártását - jelezte a vezérigazgató.

Takács János hozzáfűzte: noha még ezzel kapcsolatban pontos adatot nem tud, jászberényi éves kapacitásnövekedésüket 30-40 ezer darab közé becsüli.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25