Drágult az olaj a Powell-beszéd hatására

MTI
2003.02.06. 00:21
Nyereségen és veszteségen egyaránt állt szerdán a kőolaj szabadpiaci ára, amire befolyással volt az amerikai külügyminiszternek az iraki tömegpusztító fegyverek meglétének bizonyítását célzó beszéde az ENSZ Biztonsági Tanácsában csakúgy, mint ezeknek a bizonyítékoknak az első nemzetközi fogadtatása, továbbá az amerikai feldolgozott olajtermék-készlet jelentős, vártnál nagyobb hanyatlása.

Colin Powell szerdán ismertetett bizonyítékaira az első reakció összességében semleges volt, többen azt mondták: az elemzőkön a sor, hogy kivizsgálják a külügyminiszter állításait. A londoni Nemzetközi Olajtozsdén (IPE) a globális alaptípusnak számító északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 27 centtel (mintegy 1 százalékkal) 31,36 dollárra erősödött márciusra, de csökkent 31,80 dolláros napi csúcsához képest, amit röviddel azután ért el, hogy Powell befejezte beszédét.