Sáros a volt Mannesmann-vezetés?

Napi Online
2003.02.18. 17:17
A düsseldorfi ügyészség két évig tartó vizsgálat után visszaélés gyanújával vádemelési indítványt nyújtott be a bíróságon hat személy ellen annak azoknak a jutalmaknak a kapcsán, amelyekkel a Vodafone Plc brit mobilszolgáltató honorálta a Mannesmann AG menedzsereit a német távközlési vállalat 2000-es felvásárlásakor.

A neveket nem hozták nyilvánosságra, de az ügyben a Dow Jones szerint biztosan érintett Klaus Esser, a Mannesmann egykori vezérigazgatója, valamint Josef Ackermann, a Deutsche Bank AG vezérigazgatója és Klaus Zwickel, az IG Metall szakszervezet elnöke; ők ketten annak idején a Mannesmann felügyelőbizottságában foglaltak helyet.

A Vodafone 2000-ben ellenséges felvásárlási akciót indított a Mannesmann ellen, de az utóbbi vezetése csak több hónapi küzdelem után adta fel ellenállását, és javasolta elfogadásra a részvényeseknek a vételi ajánlatot. Miután így elhárult az akadály az akkori értéken 180 milliárd dolláros részvénycserés akvizíció - a gazdaságtörténet addigi legnagyobb ügylete - elől, a brit társaság mintegy 250 millió márkát (125 millió eurót) fizetett ki Esseréknek.

Esser, Ackermann és Zwickel egyaránt tagadják, hogy törvénysértést követettek volna el, sőt a Mannesmannn exfőnöke 200 ezer euró kártérítést követel az ügyészségi nyomozás miatt. A düsseldorfi bíróság szóvivője szerint hónapokba telhet, mire eldöntik, vádat emelnek-e az ügyben.