Csütörtökig kell postára adni az szja-bevallásokat
A Magyar Posta tájékoztatása szerint a több éves gyakorlatnak megfelelően a Keleti-Pályaudvarnál és a Nyugati Pályaudvarnál lévő posták éjfélig tartanak nyitva, illetve a Mol budapesti, Hős utcai töltőállomásán is üzemel éjjel-nappal nyitva tartó postafiók.
Az APEH az idén mintegy 2,5 millió szja-bevallási csomagot postázott ki.
Az adóhivatal március 14-i adati szerint eddig összesen 1 millió 115 ezer darab beérkezett bevallást tartanak nyilván, ami 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ebből 906 ezret dolgoztak fel, most 17,8 százalékkal magasabb a feldolgozottsági szint.
Az internetes bevallások aránya a tavalyi 11,5 százalékról 24,2 százalékra emelkedett.
Március 17-ig összesen 16,5 milliárd forintot utalt vissza az adóhivatal 420 ezer 279 adózónak. A visszautalt összeg 48,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, míg az adózok száma 12 százalékkal magasabb.