OTP: Bulgária után Románia?

Napi Online
2003.05.20. 11:59
Az OTP a 311 millió eurós vételáron felül a következő 5 évben 300 millió eurót kíván fordítani DSK fejlesztésére. A bolgár bank adásvételi szerződését a mai napon írták alá. A múlt heti döntéssel az OTP tulajdonába került DSK a vártnál is jobb első negyedévet zárt. Mérlegfőösszege az idei március végén 2,124 milliárd leva (mintegy 1,08 milliárd euró), saját tőkéje 270 millió leva (138 millió euró), adózott eredménye pedig 14 millió leva lett. Ez azért különösen figyelemreméltó, mert tavaly az egész éves profit volt 26 millió leva.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója - aki ma találkozik a bolgár miniszterelnökkel is - elmondta: egyelőre várhatóan helyén marad a DSK jelenlegi vezérigazgatója. Ezt azért tartotta szükségesnek hangsúlyozni, mert a hétfői bolgár lapok úgy tudták, jó esély van arra, hogy Vasziljev bolgár miniszterelnök-helyettes - aki a budapesti közgazdasági egyetemen végzett - lesz a DSK új vezére. Az OTP elnöke arról is beszélt, hogy nem adták fel sem szerbiai, sem romániai terjeszkedési terveiket, utóbbit illetően egyre inkább a zöldmezős megjelenésben gondolkodnak. Csányi szerint a nulláról indulva 3 év alatt tudnának kiépíteni egy 40-50 fiókos hálózatot Romániában.