Irakba menne a Vegyépszer

MTI
2003.05.27. 15:50
Az iraki újjáépítésben évi 250-350 millió dollár, azaz 5-8 milliárd forint értékű munkára van esélye a Vegyépszer Rt.-nek - mondta Tímár Gyula elnök-vezérigazgató kedden a társaság tavalyi eredményeit ismertetve. Mivel a cég évtizedek óta vesz részt olajipari létesítmények építésében, csőfektetésben, és sok éve működik együtt a kazahsztáni Tengízben az amerikai Bechtel-csoporttal, jó esélye van arra, hogy annak alvállalkozójaként az iraki olajipar újjáépítésében is részt vegyen - mondta az elnök-vezérigazgató. Az ajánlatokat már bekérte a Bechtel, s ha azokat megfelelőnek értékeli, hosszabb távon évi 250-350 millió dolláros, azaz 5-8 milliárd forintos munkára lehet számítani - állítja Tímár Gyula.

A Vegyépszer csoport árbevétele tavaly az előző évihez képest több mint 60 százalékkal nőtt, értéke 163 milliárd forint volt, amihez 11,6 milliárd forint adózás utáni eredmény társult - jelentette be Tímár Gyula. A Vegyépszer vezetette konzorcium 2000 augusztusa óta 215 milliárd forint értékű munkát végzett el. Az idén csupán 71 milliárd forintos árbevételt prognosztizálnak, mivel lassan kifutnak a korábbi autópálya építési szerződései. Ennek következtében a társaság nyeresége 4,6 milliárd forintra zsugorodhat. Tímár Gyula ugyanakkor úgy látja, hogy a Vegyépszer Rt. az évi 150 milliárdra rúgó útépítési megrendelésekből évi 15-20 százalékos tartós részesedést hasíthat ki.