Megszűnt az OTP elleni GVH-eljárás

MTI
2003.06.12. 12:28
Megszüntette a Gazdasági Versenyhivatal az OTP egyik, valóságnak nem megfelelő reklámja miatt indított vizsgálatát, mert a körülmények feltárására kis esélyt látott, illetve a kifogásolt reklám a versenyre csekély hatással volt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztésének gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (OTP) ellen, miután észlelte, hogy egy fővárosi kerületi, kéthetente megjelenő közéleti lap egyik számában egész oldalas megtévesztő reklám jelent meg - áll a hivatal csütörtöki közleményében.

A vitatott reklám a Lakossági Folyószámla, a Lakossági Megtakarítási Számla és a Takaréklevél Plussz termékek esetén akár 8 százalékos kamatról adott tájékoztatást, pedig az adott időszakban a termékek aktuális kamata nem érte el a 8 százalékot. A GVH közleménye leszögezi: az OTP álláspontja szerint a kifogásolt és vizsgálat tárgyává tett hirdetés nem az ő hibájából jelent meg, hanem megrendelés és előzetes egyeztetés hiányában, a lap tévedéséből.