Jövő szeptemberre új M3-as szakasz

MTI
2003.06.13. 15:16
Az M3-as autópálya újabb, Polgár-Görbeháza közötti szakaszának márciusban megkezdett építése 2004. szeptember 15-re fejeződik be - közölte Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. elnök-vezérigazgatója pénteken. Elmondta: jövőre - legkésőbb nyáron - megkezdődik a sztráda Görbeháza-Nyíregyháza közötti részének, valamint a Debrecent bekötő M35-ös számú autópályának az építése. A korábbi tervektől eltérően nem autópályává fejleszthető autóút, hanem autópálya épül Debrecenig és Nyíregyházáig egyaránt. A sztráda Kelet-Magyarország két legnagyobb városát 2006 őszén éri el.

Bodnár Zoltán a finanszírozással kapcsolatban fontosnak tartotta kiemelni, hogy kormányhatározat garantálja a 2004-es költségvetésben a sztrádaépítéshez szükséges 273 milliárd forintot, illetve az összeg kiegészül az Európai Unió strukturális alapjából 18-20 milliárd forinttal. A több mint 290 milliárd forint a M3-as továbbépítése mellett az M6-os Budapest-Dunaújváros közötti részének, az M0-ás keleti szakaszának, valamint az M7-es autópálya Zamárdi utáni szakaszának az építési költségeit is tartalmazza - tette hozzá.