Májusban 167 milliárd forint volt az állam áfa-bevétele

Napi Online
2003.06.16. 11:40
A május elsejei ünnep miatt átrendeződő bérkiáramláson túl feltehetően a magas áfa-bevételek miatt volt az előzetesen vártnál jóval alacsonyabb az államháztartás májusi hiánya - közölte a PM. Májusban a hiány mindössze 8,3 milliárd forint volt - derült ki a Pénzügyminisztérium (PM) részletes áht-statisztikájából. A május 1-jei ünnepnap miatt a közszférában 26,5 milliárd forint májusi bért már az előző hónapban átutaltak, így ez az összeg ezúttal nem jelent meg a kiadások között. Az áfa-bevételek májusban 166,9 milliárd forintot tettek ki, ami 40 százalékkal magasabb mint az egy évvel korábbi. A belföldi forgalomból adódó áfa-befizetések nőttek, az import-áfa pedig csökkent májusban. Az első öt havi áfa-bevétel 724,4 milliárd forint, ami az éves előirányzat 45,6 százaléka. Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya májusban 8,3 milliárd forintot tett ki, az első öt hónap alatt így összesen 408,7 milliárd forint volt a deficit. Ez az éves előirányzat 49,1 százalékának felel meg. A NAPI Gazdaság előzetes felmérése 80 milliárd forintos deficitet valószínűsített.