Mindenki Marutit akar

Napi Online
2003.06.20. 14:34
Az utóbbi több mint egy év legnagyobb indiai részvénykibocsátása igen lelkes fogadtatásra talált: az indiai állam és a japán Suzuki Motor Corp. tulajdonában lévő Maruti papírjaira nyolcszoros túljegyzés érkezett. A tíz modellt gyártó, az indiai piac 55 százalékát uraló Maruti 46 százaléka van állami kézben, s a mostani részvénykibocsátás után az állam pakettje 21 százalékra apad.

A részvényértékesítés kezdetétől számított 3 órán belül már lejegyezték az összes, eladásra szánt papírt, s a jelentések szerint a privatizáció révén 9,5 milliárd rúpia (204 millió dollár) folyhat be az államkasszába. A kormány tervei szerint egyébként a költségvetési év 2004 márciusi végéig összesen 132 milliárd rúpiát hoz a magánosítási folyamat, amelynek épp a Maruti sikere adhat lendületet.

A Reuters értesülései szerint a felajánlott papírok 60 százaléka intézményi befektetőkhöz, 25 százaléka kisbefektetőkhöz, 15 százaléka pedig a tehetősebb egyéni befektetőkhöz kerülhet. A Maruti indiában legnépszerűbb modellje, a Maruti 800-as kisautó nálunk sem ismeretlen, az első darabokhoz még a Merkúron keresztül lehetett hozzájutni. A Maruti Esteem pedig az interneten fellelhető képek tanúsága szerint az itthon Suzuki Swift helyi változata lehet.