Kétszázmillió dollár a Suzuki nyeresége

MTI
2003.08.04. 08:54
A japán Suzuki Motor 24,58 milliárd jenes (204,8 millió dollár) csoportszintű működési nyereséget jelentett az első negyedéről. Első ízben közöltek negyedéves eredményt, így összehasonlító adat nincs, de az összeg jócskán több, mint a tavalyi első üzleti félévi 37,85 milliárd jenes működési nyereségének a fele, jelezvén, hogy a cég jól halad a mostani évre tervezett profitcél felé.

A legnagyobb japán kiskocsigyártó hazai eladásai 0,5 százalékkal nőttek, miközben a teljes értékesítés 3,4 százalékkal csökkent, a Suzukiénál valamelyest nagyobb kiskategóriás kocsik növekvő népszerűsége miatt. A márciussal zárult előző üzleti évben a Suzuki - 20 százalékban az amerikai General Motors tulajdona - minden idők legjobb működési eredményét érte el, több mint 20 százalékos növekedéssel, a gyorsan bővülő ázsiai piacnak köszönhetően.

Júniusban közölték, hogy a Magyar Suzuki Rt. 2003 első félévében hazai gyártású és import modellekből összesen 22 068-at adott el, 32 százalékkal többet, mint a tavalyi első félévben. 2005-től a jelenlegi 85 ezer helyett már mintegy 200 ezer gépkocsi készül évente Esztergomban, 60 milliárd forintos beruházás eredményeképp.