Nyolcvanmilliárdos Allianz-díjbevétel

MTI
2003.09.10. 16:10
Az Allianz Hungária Biztosító Rt. (AHB) 82,2 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el az első félévben, ami 1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a társaság szerdán. A közlemény szerint az AHB ezzel a 2002. év végi 28,9 százalékról 29,8 százalékra növelte piaci részesedését, s megőrizte első helyét. A társaság közölte, hogy az idei első félév alapján számított eredménye is kedvezően, az időarányosnál jobban alakult: így jó esély van arra, hogy a tervezett 7,5 milliárd forint adózás utáni eredményt elérje az AHB. Ez az összeg a várható bruttó díjbevétel 5 százalékával egyenlő. Az első félévi bruttó díjbevétel 8,2 milliárd forint életbiztosítási és 74 milliárd forint nemélet-biztosítási forgalomból tevődik össze. Ez utóbbiban meghatározó, 47 milliárd forintos bevétellel szerepel az autó ágazat. Az AHB az első félévben bruttó 37,4 milliárd forint kárösszeget fizetett ki.