A LUKOIL nem növeli a kitermelés ütemét Nyugat-Szibériában

MTI
2003.09.12. 11:04
Az orosz LUKOIL olajtársaság továbbra is szerény növekedést tervez nyugat-szibériai kitermelésében, jóllehet nagy olajtartalékai vannak ott. Az utóbbi tíz évben 3-4 százalékkal növeltük a kitermelést Nyugat-Szibériában, és ezt az ütemet tartjuk ezután is. Másutt, egyebek közt a Timan-Pecsora térségben, sokkal jobban növeljük majd a kitermelést, mint Nyugat-Szibériában - mondta a LUKOIL elnöke, Vagit Alekperov pénteken újságíróknak Moszkvában. A LUKOIL az első félévben a legnagyobb orosz olajtermelő volt, de első helyét az év végére elveszíti, és helyébe a YUKOS-Sibneft egyesülés lép. A befektetők régóta elégedetlenek a LUKOIL-lal, mert a termelésének növekedési üteme elmarad a 10 százalékos iparági átlagtól, és főleg a YUKOS és a Sibneft 20-25 százalékos ütemétől. Alekperov azt is kijelentette, hogy az idén nem közlik, mekkora tulajdonuk van a vállalatvezetőknek a 16 milliárd dolláros piaci tőkeértékű LUKOIL-ban, mert ez - mint mondta - magánügyük. Tavaly, londoni részvény-elhelyezésre készülve, közölték, hogy Alekperov részesedése 10,38 százalék volt, Leonyid Fedun alelnöké 4,62 százalék és Nyikolaj Cvetkov igazgatótanácsi tagé 5,26 százalék.