Igen a lengyel költségvetésre

MTI
2003.10.18. 10:41
Néhány független képviselő szavazatával a szejmben kisebbségben lévő lengyel kormánypártoknak péntek este sikerült elfogadniuk a 2004. évi költségvetés tervezetét első olvasatban, amely így az alsóház közpénzekkel foglalkozó bizottsága elé kerülhet. A tervezet 198,2 milliárd zloty kiadással és 152,7 milliárd zloty bevétellel számol, s így 45,5 milliárd zlotyban rögzíti a deficitet (56 forint/zloty); a hazai össztermék jövőre 5 százalékkal nőne az idei évre tervezett 3,5 százalékkal szemben. Az idei évi költségvetési törvényben 193,4 milliárd zloty kiadást, 154,7 milliárd zloty bevételt és 38,7 milliárd zloty hiányt terveztek. A jövő évi infláció a kormány tervei szerint 2 százalékos lenne, míg a munkanélküliségi ráta 17,8 százalékot érne el. Az ellenzék egésze élesen bírálta a tervezetet, s négy párt javaslatot nyújtott be annak elutasítására. Ha sikerült volna megakadályozniuk a tervezet továbbküldését az illetékes szejmbizottságokhoz, az alsóház nagy valószínűséggel nem tudta volna elfogadni azt az előírt határidőre, ami a parlament feloszlatását és új választások kiírását vonta volna maga után.

A szavazás kimenetelének fontosságát jelezte, hogy azon részt vett a Brüsszelből épp hazaérkezett Leszek Miller miniszterelnök is, aki egyébként újságíróknak nyilatkozva ingerülten cáfolta az esetleges lemondásával kapcsolatos híreszteléseket. Ugyancsak elfogadta a lengyel alsóház a fizető autópályákról szóló törvény módosítását, melynek értelmében életre hívják az Országos Közúti Alapot, és a jövő év elejétől bevezetik az üzemanyagdíjat (tonnánként 105 zloty) az üzemanyaggyártók és importőrök számára. Az üzemanyagdíj (mintegy 1 milliárd zloty évente) a közúti alapba kerül, amely az autópályák, autóutak építésére és korszerűsítésére szolgál majd.