Jobb a vártnál a Telenor eredménye

MTI
2003.10.30. 10:33
Norvégia legnagyobb telekommunikációs csoportja, a Telenor bejelentette, hogy harmadik negyedéves eredménye a költségcsökkentésnek és a magasabb bevételnek köszönhetően a korábban vártnál sokkal erőteljesebben, 30 százalékkal növekedett. A harmadik negyedévi EBITDA (a kamatok, adók és amortizáció nélkül számított eredmény) 4,89 milliárd korona (697 millió dollár) lett a 2002-es 3,78 milliárd koronával szemben. A Reuters által megkérdezett elemzők előzetesen 4,5 milliárdos eredményre számítottak. A cég bevételei a tavalyi időszak 12,2 milliárd koronás értékéről, meghaladva az előrejelzett 13,1 koronát is, 13,5 milliárd koronára nőttek. A Telenor várakozásai szerint a bevételek növekedése a negyedik negyedben is folytatódik, és kissé tovább javul az EBITDA haszonkulcs is. A norvég állami irányítás alatt működő Telenor érdekeltségei messze meghaladják a skandináv régió határait: a cég tucatnyi mobilszolgáltatót vásárolt meg Délkelet-Ázsiától Oroszországon át Európáig. A Telenor közleményében szó esett új költségcsökkentési programjáról, a Delta 4-ről is, ám ezzel kapcsolatosan nem közöltek részleteket. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Delta 4 célja, hogy 2004-re négymilliárd koronával csökkentse a költségeket.