Elindult a SkyEurope első járata Budapestről

MTI
2003.11.14. 10:53
Az előzetes bejelentésnek megfelelően elindult Budapestről Londonba a SkyEurope első járata reggel 7 órakor pénteken - mondta el az MTI-nek Borsos György, a cég projekt menedzsere. Borsos György hozzátette a Párizsi járat délután 16 óra 40 perckor indul Budapestről. A londoni járat 122 utassal repült el, a gépen összesen 133 személy befogadására van hely. A gépeknek egyelőre 20 percre meg kell állniuk Pozsonyban, mert még nem rendelkeznek a Budapest-London, illetve Budapest-Párizs útvonal repüléséhez szükséges összes magyar hatósági engedéllyel. Ugyanakkor a SkyEurope Szlovák érdekeltségének megvan a Budapest-Pozsony, illetve a Pozsony-London, Pozsony-Párizs útvonal repüléséhez szükséges hatósági engedélye - tette hozzá. Boros György elmondta: bíznak abban, hogy minél előbb a magyar Polgári Légügyi Hatóság is kiadja a szükséges engedélyeket. Az idén, a második félévben hozta létre budapesti központját az olcsó repülőjegyeket kínáló SkyEurope Airlines. A légitársaság éves szinten legalább 200 ezer utasra számít Magyarországon. A légitársaság befektetői magyar és szlovák magánszemélyek, illetve a budapesti székhelyű Euroventures alapok, amelyek mögött az EBRD, az ABN-Amro Bank és EU-források állnak. A társaságnak Budapesten kívül Pozsonyban és Kassán van központja.