Februártól bontják a Vörösmarty téri ORI-székházat

MTI
2004.01.03. 10:07
A tervek szerint februárban kezdődhet meg a Vörösmarty téri volt ORI-székház bontása, a mintegy 12 milliárd forintos beruházás keretében megvalósuló új épület 2005-re készülhet el - mondta Elekes András, az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Az ügyvezető igazgató elmondta: a mintegy 25 ezer négyzetméter alapterületű épületben kereskedelmi egységeket, irodákat, valamint lakásokat alakítanak ki. Az épület alatt háromszintes mélygarázst hoznak létre. Hozzátette: az új épület létrehozását az ingatlan másik tulajdonosával, a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvánnyal közösen végzik. Az ING Kft. tulajdoni hányada 2005-re eléri a 66 százalékot.

Elekes András kifejtette: a társaság három éves működése óta összesen mintegy 20 milliárd forint értékben hajtott végre befektetéseket. Kiemelte a Dózsa György úton végzett ingatlanfejlesztést, amelynek értéke mintegy 15 milliárd forint, valamint a Nagykovácsiban épített lakóparkot, ennek értéke 3,5 milliárd forint volt.

A holland anyacég, az ING Csoport a világon 14 országban végez ingatlannal kapcsolatos tevékenységet. Az általuk vezetett portfolió értéke 54 milliárd euró. Globális szinten az üzletágban 2.500-an dolgoznak.