Drágul a cigi Franciaországban

MTI
2004.01.05. 14:43
Egy éven belül már a harmadik cigaretta áremelést hajtották végre Franciaországban: a hétfői újabb, nyolc-tíz százalék közötti áremelés hatására egy húsz cigarettás doboz ára 4,5-5 euró (1200-1300 forint) közötti összegre emelkedett. A párizsi kormány, amely a dohányipari termékek árát eredetileg húsz százalékkal akarta emelni, az iparág nyomására hátrált meg. A cigarettaárak egy éven belül a mostani emeléssel együtt már 43 százalékkal drágultak és jelenleg az Európai Unión belül csak a britek és a norvégok füstölnek a franciáknál drágábban.

A drasztikus drágulással együtt emelkedett Franciaországban a határközeli eladóhelyek száma, erősen megugrott a csempészés és az interneten keresztüli cigarettavásárlás. Jean-Francois Mattei francia egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy 2003-ban a dohányzók száma mintegy 16 százalékkal visszaesett és a cél az, hogy a fiatalok körében a dohányzók számát harminc, a felnőttek körében húsz százalékkal csökkentsék.