Büntetőeljárás a Parmalat volt vezetői ellen

MTI
2004.05.26. 17:03
A milánói államügyészség bűntető eljárást kezdeményezett a csődbe jutott Parmalat élelmiszeripari konszern alapítója, Calisto Tanzi, a csoport 28 vezetője, valamint a Bank of America olaszországi leányvállalata, a Deloitte & Touche és a Grant Thornton könyvvizsgáló cég korábbi olasz irodája ellen. Az illetékes milánói bíróság a következő hetekben dönt arról, hogy elegendő terhelő adat van e az eljárás megindításához. Olasz jogászok szerint az eljárás még az év vége előtt megindulhat. A legfőbb vád a 28 Parmalat-vezető és a három cég érintett vezetőivel szemben, hogy hamis információkat adtak ki a Parmalat pénzügyi helyzetéről, és ezzel megzavarták a piacokat. Ezért az elkövetők akár 10 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak. Közben az átszervezés alatt álló Parmalat a héten azt tette közzé, hogy tervei szerint adózás előtti (EBITDA) eredménye 2006-ban 72 százalékkal lesz magasabb a kiigazított 2003-as értéknél.

A csoport 2003-as pro forma EBITDA-eredménye 252 millió euró volt; 2006-ban 434 millió euróra számítanak. A bevétel ugyanebben az összevetésben 3,77 milliárd euróról 3,94 milliárd euróra nőhet. A Parmalat bejelentette, hogy az A.T.Kearney tanácsadó társaság is adott hitelesítő záradékot ahhoz a tervhez, amely a 14 milliárd dolláros adósságának súlya alatt csaknem összeroppant csoport életben maradását hivatott elérni. A terv a Parmalat alaptevékenységére, alapvető eszközeire vonatkozik. Már a 2003-as adatok sem tartalmazzák a legkevésbé nyereséges ázsiai és latin-amerikai tevékenységeket, melyek eladását már márciusban bejelentette. A Parmalat szerint az Enrico Bondi által kialakítás alatt lévő ágazati terv hatása teljes mértékben csak 2007-ben, azaz ennek az üzleti tervnek a lejárta után lesz érzékelhető. A 2007-es bevételeket négy milliárd euróra, az EBITDA-eredményt 490 millió euróra, a bevételek 12 százalékára becsülik.