Tőkeemelés a Lufthansanál

2004.06.01. 09:12
A német Lufthansa légitársaság kedden megerősítette, hogy tőkeemelésének ára részvényenként 9,85 euró, a cég 76,32 millió új részvényt bocsát ki. A májusban bejelentett, majdnem 752 millió eurós tőkeemelés a távolsági hálózat fejlesztését, új gépek vásárlását szolgálja.

Airbusokat vennének

A társaság arról számolt be, hogy folytatni kívánja a nagy hatótávolságú Airbus A380-asok vásárlását, fel kíván készülni a kétemeletes gépek működtetésére, és ki akarja alakítani az óriásgépeknek megfelelő infrastruktúrát. A Lufthansa szerint a megrendelt tizenöt A380-as jelentős költségmegtakarítást jelent majd a távolsági járatokon. E gépek több mint 800 utas befogadására is képesek.

Gyanakvó elemzők

Az elemzőket meglepte ez a magyarázat: számításaik szerint a társaság jelenlegi hitelbesorolása mellett a rendelkezésére álló készpénzből és hitelek segítségével is képes lehetett volna a vásárlás finanszírozására. Többen felvásárlási terveket képzelnek a tőkeemelés valódi indítékának, ám a Lufthansa szerint erről most nincs szó.

A jelenlegi részvényesek minden általuk birtokolt öt részvény után egy új papír jegyzésére jogosultak. A jegyzési időszak június 3-16, az új részvények kereskedése június 17-én kezdődik majd.

Az idén már újra nyereség

A Lufthansa az első negyedévben 62 millió euró adózott eredményt ért el az egy évvel azelőtti 356 millió eurós veszteség helyett. A mérleget javította, hogy a légitársaság eladta az Amadeus helyfoglalási irodában meglévő érdekeltségét. Az árbevétel az első negyedben 5,2 százalékkal 3,894 milliárd euróra növekedett, valamelyest elmaradt a szakértői becslésekben szereplő 3,95 milliárd eurótól. Tavaly egész évben mintegy 980 millió eurós adó utáni vesztesége volt a Lufhansának, a 2002-es 717 millió eurós adózott eredmény helyett. A kibocsátás májusi bejelentésekor a Lufthansa 11,40 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, hétfőn 11,64 eurón zárt.