Tőzsdeelnök az árfolyamnyereség-adó ellen

MTI
2004.07.08. 20:35
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde Rt. elnöke gazdasági és erkölcsi hibának tartaná az árfolyamnyereség-adó újbóli visszaállítását, amelyet az MSZP-SZDSZ-kormány 2002-es hatalomra kerülése után röviddel eltörölt, betartva ezzel egyik választási ígéretét.

A tőzsdeelnök az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: "a megtakarítások és növekedés elleni lépés lenne az, ha az szja-val már egyszer megadóztatott pénzügyi megtakarításokat ismételten megterhelnék árfolyamnyereség-adó címén is, ami ráadásul inflációs hatású." Az értéktőzsde elnöke reméli, hogy a kormány más módot talál majd az államháztartási hiány kezelésére.

Szalay-Berzeviczy Attila hozzátette: a lakosság pénzügyi megtakarításainak mindössze 1,2 százalékát fektette részvényekbe, ami a tőzsdei magyar részvényállomány 4,3 százalékát jelenti. Ez utóbbi számmal szemben az európai uniós átlag 10 százalék körül van. Aláhúzta: a BÉT kiemelt stratégiai célja, hogy a hazai magánbefektetők egyre nagyobb arányban vásárolják magyarországi társaságok részvényeit, és a korszerűtlen hazai megtakarítási szerkezetet a fejlett országok szintjéhez közelítse.