Olivér
4 °C
8 °C

A Jukosz nyolcmilliárd dollárt ajánl adóhátraléka fejében

MTI
2004.07.11. 21:57
A Jukosz nyolcmilliárd dollárt kínált 2000-2003 közötti adóhátraléka fejében az orosz hatóságoknak, ha hároméves részletfizetési lehetőséget kap - értesült az Interfax hírügynökség vasárnap az ostromlott olajcég egyik vezetőjétől. Az ajánlatot Stephen Theede vezérigazgató tette a kormánynak csütörtökön küldött levelében, miután lejárt a Jukosz-nak szabott határidő 2000-ről jogerősen megítélt 3,4 milliárd dolláros adóhátraléka kifizetésére.

Theede biztosítékként állítólag felkínálta a Jukosz által válófélben lévő fúziós partnerében, a Sibneftben még birtokolt 35 százalékos részvénypakettet (amely közel 4,7 milliárd dollárt ér). A kormány azonban pénteken jelezte, hogy nem kívánja átütemezni a Jukosz adótartozását. A cégnek elegendő eladható eszköze van a fizetéshez, amire a törvény megfelelő időt hagy - mondta Alekszandr Kudrin pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy az ügy már a végrehajtás szakaszában van.

A végrehajtók hozzáláttak a számlák zárolásához a Jukosz regionális leányvállalatainál is, és jelezték: ha ez a pénz nem lesz elég a hátralék behajtására, akkor áttérnek majd egyes vagyonrészek lefoglalására kiárusítás céljából. A Jukosz közölte, hogy a vagyonzárral párosuló 3,4 milliárdos végrehajtás és a hasonló nagyságú 2001-es követelés fokozatosan megbéníthatja tevékenységét, és hónapokon belül csődbe juttathatja. Elemzők szerint a cég tíz milliárd dolláros adószámlával nézhet szembe.

A Jukosz tavaly október óta őrizetben lévő alapító-főrészvényese, Mihail Hodorkovszkij - aki hétfőn áll ismét egy moszkvai bíróság elé nagystílű privatizációs és adócsalás vádjával - kifejezte készségét 32 százalékos tulajdonhányadának átadására a cég adósságának rendezése és csődjének elkerülése fejében. Ajánlata azonban eddig nem talált visszhangra.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?