Leemelhető-e a számláról a vállalkozás adótartozása?

MTI
2004.07.19. 11:12
Vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese annak tisztázására, nem okoz-e alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot, ha a vállalkozók adótartozását a lakossági folyószámláról korlátlanul hajtják végre, s ezzel ellehetetlenítik a családok mindennapi megélhetését; erről Takács Albert tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t.

"Ha a vizsgálat eredményeképpen az ombudsman alkotmányos joggal összefüggő visszásságot állapít meg, kezdeményezhet jogszabály módosítást, kötelező erejű normakontroll végett az Alkotmánybírósághoz fordulhat, vagy ajánlást tehet az adóhatóságnak - közli az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Takács Albert emlékeztet rá, hogy "az elmúlt napokban több sajtótudósítás foglalkozott az adótartozások behajtásának gyakorlatával. Egyéni vállalkozók sokaságát érinti az adóhatóság - elsősorban az önkormányzati adóhatóságok - eljárása, amelynek keretében a vállalkozók fennálló adótartozását a lakossági folyószámlákon lévő összeg terhére is érvényesítik".

"Számos panaszos kifogásolta, hogy az adóhatóság intézkedése folytán a lakossági folyószámlákról a számlavezető pénzintézet - nem egyszer - a teljes összeget leemeli" - írja az általános helyettes. A probléma jogszabályi hátterét Takács Albert abban látja: a végrehajtási jogszabályok lehetővé teszik, hogy az adóhatóság adótartozás esetén a pénzintézetnél vezetett számlákra azonnali beszedési megbízást adjon, s a beszedési megbízást a számlavezető pénzintézet köteles teljesíteni, még hozzá úgy, hogy ha a megbízás a vállalkozással összefüggő számláról nem teljesíthető, akkor a bank az összes többi szerződés alapján kezelt számláról is leemelheti a pénzt. Az ombudsman helyettese felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy az adóterhek viselése az Alkotmányban rögzített alapvető állampolgári kötelezettség, de a pénzbeli követelések behajtása, végrehajtása nem korlátlan, nem hozhatja pénzügyileg lehetetlen helyzetbe az adóst.