Újabb Eurotours-utasok érkeztek haza

MTI
2004.08.19. 16:25
A fizetésképtelenné vált Eurotours-csoport irodái által kiutaztatott utasok közül 610-en érkeztek haza csütörtökön - mondta Horváth Péter, az utazási irodákat biztosító Atlasz Biztosító Rt. utazási ágazatának értékesítési igazgatója csütörtökön. Hozzátette: még úton van az egyik busz, amely mintegy ötven főt szállít haza Görögországból.

Az Atlasz Biztosító közreműködésével így eddig mintegy 880 utast hoztak haza. Csütörtökön további 48 utas érkezik meg Mallorcáról, szombaton pedig öt Malagáról. Az utasok hazaszállításába bekapcsolódott a Malév is, amely a biztosító megkeresésére önköltségi áron hozza haza az utasokat.

A külföldön nyaralók egy részének hazautazását az utazásszervezéssel foglalkozó TUI magyarországi leányvállalata oldja meg. A biztosító társaság korábbi közlése szerint voltak olyan turisták, akik hazahozatalához nem volt szükség segítségre, a Horvátországban nyaralók hazaútját az Eurotours még korábban kifizette.

A fizetésképtelenné vált utazási iroda szervezésében összesen mintegy ezer utas tartózkodott külföldön. Horváth Péter elmondta: csütörtökön kilencszáz fölé emelkedett a beérkezett kárbejelentések száma, ami összesen csaknem kétezer-háromszáz károsultat jelent.

Az Eurotours cégcsoport három irodája egy hete, csütörtökön jelentett fizetésképtelenséget. Az Eurotours Nemzetközi Utazási Iroda Kft.-t, az Eurotours Busz Nemzetközi Utazási Iroda Kft.-t és az Eurotours Air Utazási Iroda Kft.-t a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatala azonnal törölte a nyilvántartásból.