Négyen szálltak harcba a Mol gázüzletágáért

Napi Online
2004.08.30. 11:06
A Népszabadság értesülései szerint az adatszobában az európai gázipar krémje fordult meg, az eladásra felkínált üzletággal kapcsolatban a Gazprom, a Gas de France, a Ruhrgas és az OMV volt kíváncsi pontosabb adatokra. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy mind a négy cég ajánlatot is tett. A napilap értesülései szerint a pályázat sorsáról a szeptember 2-i igazgatósági ülés határoz. Elképzelhető, hogy már ezen kiválasztják azt a jelentkezőt, akivel megkezdik a tárgyalásokat, de lehet, hogy egy rövidebb céglista összeállítása után több kijelölt társasággal folytatnak majd megbeszéléseket.

Áldott Zoltán, a Mol stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója a BÉT intézményi befektetőknek szervezett csütörtöki találkozóján elmondta, a társaság sikeres üzletben reménykedik, melyet még az idén, de legkésőbb a jövő év elején szeretnének lezárni. A pénzügyi szempontok mellett azonban stratégiai kérdéseket is figyelembe vesz majd a cég a döntés meghozatalakor, a gyorsan konszolidálódó kelet-európai gázpiacon ugyanis csak egy nagyobb szövetséges oldalán van lehetősége az érdekérvényesítésre a gázüzletágban némi érdekeltséget biztosan megtartó Molnak.