Bevonhatják a Jukosz termelési engedélyét

MTI/Reuters
2004.09.15. 10:41
Az orosz kormány két héten belül eldönti, bevonja-e a Jukosz olajtársaság fő termelő egységének a termelési koncesszióját, az adóhátralék miatt - mondta a természeti erőforrások minisztere, Jurij Trutnyev szerdán. Hozzátette, hogy a nyugat-szibáriai koncesszió megvonása a Jukoszhoz tartozó Juganszktól nem fogja érinteni Oroszország olajtermelését, mert az engedélyt átadják egy másik olajcégnek, amelyet nem nevezett meg.

A Jukosz-leányvállalat Juganszk termeli a Jukosz olajának több mint 60 százalékát. A Jukosz termelése napi 1,7 millió hordó. A Juganszkot éppen most méri föl a Dresdner Kleinwort Wasserstein, eladás céljából.

A Jukoszon közel 7 milliárd dollárnak megfelelő adóhátralékot kérnek számon a végrehajtók 2000 és 2001 évekre visszamenően, de a cégnél közölték, hogy számláik és vagyonuk befagyasztása miatt nem tudnak fizetni.

A Jukosz szerda délelőtt 4,00 dollár volt a moszkvai RTS tőzsdén, 3,61 százalékkal olcsóbb a keddi, 4,15 dolláros zárónál. A miniszter azt is elmondta, hogy megfontolják a brit BP olajtársaság oroszországi vegyescége, a TNK-BP kelet-szibériai, koviktai gázkitermelési koncessziójának visszavonását - ez a BP legnagyobb oroszországi vállalkozása -, mert elégedetlenek azzal, hogy a cég nem építette meg a tervezett helyi vezetékhálózatot, és ehelyett Kína felé akar egy leágazást építeni. A TNK-BP ügyében egy hónapon belül várható döntés.