Kelet-Közép Európában erősít a Commerzbank

MTI/AFP
2004.09.22. 14:12
A német Commerzbank vezérigazgatója szerint a pénzintézet azzal együtt tervez további kelet- és közép-európai fejlesztést, hogy nem stratégiai érdekeltségeit folyamatosan építi le. A bank rossz hitelekre jelenleg az idei évre 880 millió eurót tartalékol, ezt az augusztusi 950 millió euróról csökkentette.

A sorrendben negyedik német kereskedelmi bank a hónap elején már közölte, hogy tervei szerint bevételeinek mintegy 50 százaléka 2006-tól már a kelet-európai térségből származhat és ennek érdekében fejlesztésekre is kész a térségben.

Jelenleg itt elsősorban vállalatok részére nyújtja szolgáltatásait, a kelet-európai részesedés ezen tevékenység eredményében 2006-ban 25-30 százalék közötti lehet. A bank azonban a kiskereskedelmi területen is akarja szélesíteni kelet-európai üzletét, mert úgy érzékeli, hogy az itteni országokban a fogyasztás fokozatosan növekedni fog és ezt a fogyasztói kölcsönfelvételek növekedése kíséri.