Reklámversenyen taroltak a magyar diákok

2004.10.04. 12:49
A Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) két csapata is kiemelkedő eredményt ért el az InterAD nemzetközi diákreklám-versenyen. Idén először rendezték meg két fordulós rendszerben a versenyt. Az európai kontinensviadalon első helyezést érdemelt ki és a második körbe kvalifikálta magát a Creality néven induló, végzős diákokból álló csapat. Végül a hat régiógyőztes csapat közül a képzeletbeli világbajnoki dobogó harmadik helyét foglalhatta el a magyar csapat. A Nemzetközi Reklámszövetség által szervezett versenyen a floridai turizmus fejlesztésére kellett komplex marketingkommunikációs koncepciót kidolgozni, valamint kreatív megvalósítást és média tervet készíteni. A főiskola másik, lányokból áll csapata európai második helyezést ért el. A csapattagok szerint külön siker, hogy a Creality úgy érte el eredményét, hogy a kampányt Európából dolgozta ki amerikai célközönségre.

A koncepció sikeressége részben annak volt köszönhető, hogy kombinálta az amerikai "Balaton"-ként emlegetett Florida tengerparti előnyeit az Amerikában mind népszerűbbé váló kulturális és a természeti örökség turisztikai vonzerejével. A sikerben nagy szerepet kapott a csapat nagyszámú alternatív kommunikációs megvalósítása, többek között az ügyfélnek fejlesztett, játszható internetes játék - tájékoztatta az Indexet Czermann Ákos csapattag. Az idei versenyt a dubai Amerikai Egyetem tanulói nyerték, a második helyezett pedig a Latin-Amerika régió győztese, a kolumbiai Pontifica Bolivariana Egyetem lett.