A főtanácsadó szerint abszurd Brown öt tesztje az euróról

euractiv.hu
2004.11.02. 09:13
Tony Blair brit kormányfő volt gazdasági főtanácsadója ostobaságnak nevezte Gordon Brown öt tesztjét, amelyet a pénzügyminiszter maga dolgozott ki annak megállapítására, hogy a brit gazdaság készen áll-e az euró bevezetésére. Derek Scott köztiszteletnek örvendő gazdasági szakember, aki korábban több mint hat évig szorosan együtt dolgozott Tony Blairrel.

"Egy taxi hátsó ülésén összedobott, minden komoly elemzést nélkülöző öt teszt alapján kell döntenünk az euróövezethez való csatlakozásról. Az öt tesztet Gordon Brown kellő mélységű megfontolás és vita nélkül dolgozta ki, így jogosan kérdőjelezhető meg az egész konstrukció hitelessége" - nyilatkozta egy interjúban Derek Scott.

A pénzügyminiszter először tavaly értékelte az euró bevezetésének időszerűségét az öt teszt alapján, akkor az ötből csupán egyetlen próbát vett sikerrel a brit euró. A jövőben ugyanezen tesztek alapján döntik el: alkalmas-e a brit gazdaság arra, hogy csatlakozzon az euróövezethez.

A két első teszt azt hivatott megállapítani, hogy létezik-e fenntartható konvergencia Nagy Britannia és az euróövezet tagországai között, elég rugalmasak-e ezek a gazdaságok ahhoz, hogy megbirkózzanak az esetleges gazdasági válságokkal.

Derek Scott ezzel kapcsolatban azt állítja: túlságosan alacsony az a konvergencia-szint, amelyet a pénzügyminiszter már elégségesnek ítél. A második tesztet illetően Scott szerint az egységes kamat- és pénzügypolitika rugalmatlansága gátolni fogja a tőkebeáramlást Nagy Britanniába.

A harmadik és a negyedik teszt azt vizsgálja, hogy az euró bevezetése vonzerőként hatna-e a befektetésekre nézve, s előnyére válna-e London üzleti központ szerepének. Az ötödik teszt általánosabb, azt vizsgálja, hogy az euró bevezetésének köszönhetően új állások létesülnek-e, fellendül-e a gazdasági növekedés, növekszik-e a brit gazdaság stabilitása.

Derek Scott szerint a pénzügyi szolgáltatások igen fontos ágazatot alkotnak, ám egyetlen terület szempontjai alapján dönteni az euró bevezetéséről súlyos felelőtlenség.